Minden reggel nehezen ébred. De az utóbbi napokban különösen lehangolt. Semmihez sincs kedve. Boldogtalannak és szörnyen magányosnak érzi magát.
Mint minden reggel, most is egy jó erős kávé és cigaretta a reggeli beindito. Kint hűvös szellő fujdogalt, de már érezni lehetett a nap melegét. A madarak úgy énekeltek mintha kora tavasz lett volna holott már október elején jártunk.
Luna egy jó nagyot kortyolt a keserű reggelibol, és próbálta megérteni miért álmodott már megint róla. Napok óta nem is látta. Hetek óta nem is beszéltek. Sőt úgy igazából még soha nem is beszélgettek. De mégis folyton rá gondol. Róla álmodik. Elképzelte milyen lehet vele. Milyen lenne ha megsimohatná, ha megcsokolná… – De miért? – tette fel magának a kérdést. – Nem akarom ezt. Nem akarok bonyodalmakat az életembe.
Végig égett a jó féle dohany, és eldobta a csikket. Bemenet a jó meleg lakásba. Ania épp a reggeli mesét nézte, Mikó pedig a számítógép előtt ült. Pont mint mielőtt kimenet volna. Minden épp olyan amilyen minden egyes reggel lenni szokott. Ez némileg megnyugtato volt számára. Imduljon hát a nap.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: